Mosoly bujkál arcomon,
Te mégsem tudod miért.
Tekintetem jártatom a falon,
A legócskább válaszért.
Nem ismersz eléggé,
Lehet talán én sem,
De ettől válik széppé
A lehetetlen megismerése.
Semmi sem lehetetlen,
Mondanád nagy hévvel,
Csak az ember tehetetlen,
Egy másik ember elzárt lelkével.
Nem mozdulok, csak meredek rád,
Te elkapod íriszeid,
Apró mosolyra húzódik a szád,
Feltártad előttem érzéseid.
A régi sötétség már nem úgy köszönt
Mint azon a holdfényes éjszakán,
Mikor minden negatív érzelem elözönlött,
S veszítettél a magaddal vívott csatán.
Büszkeség, öröm, szeretet,
Most talán mindet visszakaphatod,
Ha nem zárod vissza lelkedet,
S megragadod a pillanatot.
