Nagymama

Az igazság az, hogy majdnem történetemnek meg van a maga kis háttere, története. Ez a vers, elég rövidke, de minden érzelmemet beleöntöttem. A nagymamám egy olyan ember, akire felnézek. Nagyon erős és hatalmas szívű asszony, ezért gondoltam, írok neki pár sort. Véleményeket elfogadok!

Kicsiny falu Pély,

Nagymama ott lakik.

Tündöklő csillagos az éj,

Mindenki nyugodt álmot alszik.

A távolból madár hangja hallatszik,

Friss illat száll a levegőben,

Nagymama arcán mosoly játszadozik,

S álomra hajtja fejét, békésen.

Szép álmok, régi emlékek,

Ráncos kezei kezemet fogják,

Még mindig erősen védenek,

S ha kell, merülő lelkemet visszahúzzák.

Tükörkép

Tükör, tükör fent a falon,

Mindenhol látom rémálmom.

Becsukom, majd kinyitom szemem,

S megjelenik tükörképem.

Gonosz vigyorával engem les,

Tekintete gyűlöletes.

Körbevesz minket a csendesség,

Az éjszakai sötétség.

Csak egy ezüstös fal van közöttünk,

S hatalmas tér mögöttünk.

Ujjai torkomra fonódnak,

Hallom, ahogy démonok kacagnak.

Ezer meg ezer csillag tűnik fel,

De tükörképem még mindig nem ereszt el.

Tükör, tükör fent a falon,

Úgy érzem, ideje erőt venni magamon.

Hangos csörömpölés, s sikolyok hada,

Eltűnt végre egy megtört lány illúziója.

Démoni suttogás

Sötét lepelként terül el az éjszaka,

Nem hallatszik más, csak a szív dallama.

Hangosan dübörög mindent elfedve,

A szunnyadó gonoszt felébresztve.

Élő lelkek folyamán lépkedve,

Hatalmas, árnyas karmok közepette,

Vicsorogva közelít feléd,

Megérezve félelmed zenéjét.

Előle nem rejtheted el lelkedet,

S nem zárhatod el elmédet.

Legféltettebb titkaidat is tudja,

S az életed is újraálmodhatja.

Ördögi vigyorral nézi kínodat,

Elmédbe szövi a megvadult kígyókat,

Hamis szavakat suttogva füledbe,

Ezernyi tőrt szúr a szívedbe.

Suttogás, mely sikollyá változik,

Emberi gyengeséggel táplálkozik.

Magával ragad és börtönbe zár,

S összedől végleg a kártyavár.

A rózsák háborúja

Halk zene, enyhe fény,

Lassú tánc, nincs remény.

Hideg levegő, szúró fájdalom,

Vörös és fehér rózsák, egy halom.

Tüskéik szerteszét, mérgezőek,

Szín kavalkádjuk igézőek;

Minden másodpercben növekednek,

S minden percben felélednek.

Csillogó sziluettjük a Hold fényében,

Visszatükröződik mindenki szemében.

Elvarázsolja őket a pompájuk,

De nem veszik észre, mi a hibájuk.

Forróság, ezüstös éj,

Félelem és erély.

Dallamba vegyül a suttogás,

Olyan, akár a szívbe a marás.

Rubinvörös cseppek szerteszét,

Majdnem eléri a rózsák királynőjének tetejét.

S tőrként hatol a homályba

A kétségbeesettek sikolya.

Ármány és halál,

Őhozzá mindig visszatalál,

Így ér véget az emberek kora

És kezdődik a rózsák háborúja.

Elfeledett tánc

Lágy fény, halk dallam, édes illat

Fedi be a szobát.

Érezni akarom ajkadat,

Ahogy felfedezi helyes útját.

Kezed simogatása, bőröd érintése,

Jóleső borzongást kelt bennem.

Ahogy tekinteted hidegsége,

Átfúrja a lelkem.

Szívem zakatol, bőröm ég,

Még többet akarok belőled.

Nem éreztem már így rég,

Hát ne vond meg tőlem mérged.

Egész testemet szétfeszíti a vágy,

Egyre süllyedek a sötétségbe,

Újra elhatalmasodik felettem a birtoklásvágy,

S elmerülök tested melegébe.

Érzem bilincseim súlyát,

Tüdőmet levegővel töltöm tele,

Megszegjük gátunk határvonalát,

De nem foglalkozom vele.

Te kellesz, semmi más,

Belátom én is.

Testemet betölti egy ismeretlen ragyogás,

S örökre eluralkodik rajtam a hipnózis.

Emlékszel még apa?

 Mondd, ugye még emlékszel,

Mikor rád, még lentről néztem fel?

Mikor megfogtad piciny kezem,

S melengetted lüktető szívem.

Emlékszel még, amikor együtt nevettünk,

Mert mindenki más fura volt körülöttünk?

Te csak annyit mondtál: Elég!

S máris ott termett előttem a kék ég.

Tiszteltelek, szerettelek és melletted álltam,

Miattad az összes nehéz próbát kiálltam.

Szárnyaltam veled a csillagokig,

S csak te érted el, hogy elérjek az álmaimig.

S most, kétségek közé zárod a lelkem,

Te miattad mindennap kisírom a szemem.

Úgy érzem, elvesztettelek teljesen,

S csak szenvedek tovább csendesen.

Mondd apa, ugye még nem felejtetted el azokat a napokat?

Ugye őrzöd még azokat az álmokat?

Ugye nem fáj már az összetört szíved?

Akkor, miért hagytad, hogy elengedjem a kezed?

Kérlek, maradj velem, nem akarlak így látni,

Ne engedd fájó szavaidat hallatni!

Kérlek, ne hagyd, hogy az alkohol megmérgezze szíved!

Hadd érezhessem újra meleg ölelésed!