Fájdalom

Sötétben tapogatózom, nem látok semmit

Most járom éppen a pokol bugyrait,

A kínszenvedés hullámai átcsapnak felettem

A torkomat elviselhetetlen forróság égeti meg.

Sikítani akartam,

De túlságosan gyenge voltam,

Ha a könnyebbik utat választanám

Akkor nekik csak a fájdalmukat okoznám.

Képtelen vagyok ezt elviselni

Nem tudok erőt se meríteni,

Egyre fogy az erőm, nincs mibe kapaszkodni

Aztán hirtelen minden elkezdett változni.

A testemet mindenhol forróság égeti,

Most azonnal meg akarok ettől szabadulni.

Nem tehetek semmit se ellene,

Mert csak hasznavehetetlen lenne.

A méreg egyre jobban terjed szét bennem,

Nem tudom, mióta történik ez velem.

Aztán telik az idő, de oly nehéz,

Hangot hallok, mely olyan, mint a méz.

A hangjában aggódást és fájdalmat hallok,

Szeretnék válaszolni, de nem tudok.

Egy kis részemből egyszer csak eltűnt a fájdalom,

De a szívemben olyan volt, mint egy rossz rémálom.

A torkomban is egyre nagyobb a szomjúság

Éget, ki vagyok száradva, nagyon fáj!

A szívverésem egyre csak gyorsul

A hangok hozzám beszélnek, hogy mindjárt elmúl.

Egy kéz szorítja meg az ujjaimat,

És a tűz még forróbban tépázza mellkasomat.

A mellkasom közepén fellángol a tűz,

A fájdalom most már egyre jobban űz.

Vágtató szívem versenyt fut a tűzzel

S ebben a pillanatban ég el.

Szívem utolsó dobbánására várva,

És az utolsó elviselhetetlen lángolásra,

Válaszolt rá a szívem, megdobbant kétszer is

És csönd lett, csak egy halk dobbanás és ennyi.

Lélegzet visszafojtva, egy pillanatig annyit fogtam fel,

Hogy nem fáj semmim, és csodálkozva néztem fel.