Mondd, ugye még emlékszel,
Mikor rád, még lentről néztem fel?
Mikor megfogtad piciny kezem,
S melengetted lüktető szívem.
Emlékszel még, amikor együtt nevettünk,
Mert mindenki más fura volt körülöttünk?
Te csak annyit mondtál: Elég!
S máris ott termett előttem a kék ég.
Tiszteltelek, szerettelek és melletted álltam,
Miattad az összes nehéz próbát kiálltam.
Szárnyaltam veled a csillagokig,
S csak te érted el, hogy elérjek az álmaimig.
S most, kétségek közé zárod a lelkem,
Te miattad mindennap kisírom a szemem.
Úgy érzem, elvesztettelek teljesen,
S csak szenvedek tovább csendesen.
Mondd apa, ugye még nem felejtetted el azokat a napokat?
Ugye őrzöd még azokat az álmokat?
Ugye nem fáj már az összetört szíved?
Akkor, miért hagytad, hogy elengedjem a kezed?
Kérlek, maradj velem, nem akarlak így látni,
Ne engedd fájó szavaidat hallatni!
Kérlek, ne hagyd, hogy az alkohol megmérgezze szíved!
Hadd érezhessem újra meleg ölelésed!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése