Mély zúgás, búgás,
Egyre halkabb kattogás,
Zakatol a fogaskerék még mélyebbre,
Lüktetve dobban egyet a szív, minden másodpercre.
Alkonyi homály, szürkeség,
Elmúlt már a sötétség.
Itt-ott kis foltokban még
Megtalálod a legvégét.
Szél lebben, útra kél.
A kép bennem még él
Tegnapról, mélyen a fejemben,
Mely befejeződik egy másik fejezetben.
Elmondom hát, mit láttam én,
Az égbe nyúló fák legtetején.
Egy csillag suhant alá az égnek,
S elveszett, mint egy emberi lélek.
Újabb száz pontocska jelent meg ott,
Míg az idő meg nem fagyott.
Az elmém bezárult,
S a lelkem kitárult.
Kápráztató volt a látvány,
Nagyobb volt, mint egy sárkány.
Tovább repült a csillagok tengerébe,
S hirtelen eltűnt a messzeségbe.
Egy perc volt, vagy egy óra talán,
Megszámolni sem tudnám.
Olyan volt, mint egyetlen egy pillanat,
Amilyen hirtelen feltűnt, úgy el is illant.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése