Csendélet

Megjegyzés: Ezalatt az egy hét alatt, elég időm volt, hogy írhassak egy verset. És megírtam. Végre. 

Hallgat a mély,

Zavaros a csend,

A szobát lassan belepi már a hideg.

Egyik kezemben toll,

Másikban füzet.

A kis kocsmában épp egy öregember fizet.

Üres előttem a lap,

Fejem kuszaságokkal tele,

S szívemet vaskarmok nehéz súlya húzza le.

Tik-tak, jár az idő.

De a jelen a megáll,

S felettem kitárt szárnyakkal elszáll.

Kintről hangos zene szól,

Az emberek vigadnak.

Hatalmas kacajjal mondanak búcsút a gondoknak.

Néha-néha felsejlik arcod

Élettelin és sugárzóan,

S óvatosan felfelé görbül szám elrejtett sarka.

Én sem értem igazán,

Csúfot űz velem emlékezetem,

Veszélyes játékot játszik, elhagyatott lelkem.

Kip-kop, eső kopog.

A csendélet rendje felborult,

Kint és bent a szív hangja elkomorult. 

Mérgezett öntudat

Megjegyzés: Nincs. Meneküljetek! 

Egy holdfényes éjszakán vártalak.

Nem jöttél.

Mint szabad, vándorlólelkű alak,

Megszöktél.

Derengve és ködösen végül megjelentél.

Álmomban.

Fülembe súgtad, hogy megöltél,

Jártadban.

Nem hittem neked,

Hazudtál.

Eltaposva büszkeségedet,

Elbújtál.

Gyáván és kétségbeesetten

Kapaszkodtál,

S a fojtogatóan mély csöndben

Zokogtál.

Gyűlöltelek így látni,

Szántalak.

Nem akartam bevallani,

Bántottalak.

Karmaimat bőrödbe vájtam,

Fájdalmasan,

Számat mosolyra húztam

Gunyorosan.

Rátapostam és összetörtem

Szívedet,

Ridegen őriztem tovább testedben

Lelkedet.

Belenéztél tükrödbe,

Megjelentem.

Fokozatosan belemásztam fejedbe,

Megőrültem.

Te voltál én és én voltam te.

Ördögi körforgás.

A jóság és a rosszaság ellentéte.

Önellentmondás.