Csendélet

Megjegyzés: Ezalatt az egy hét alatt, elég időm volt, hogy írhassak egy verset. És megírtam. Végre. 

Hallgat a mély,

Zavaros a csend,

A szobát lassan belepi már a hideg.

Egyik kezemben toll,

Másikban füzet.

A kis kocsmában épp egy öregember fizet.

Üres előttem a lap,

Fejem kuszaságokkal tele,

S szívemet vaskarmok nehéz súlya húzza le.

Tik-tak, jár az idő.

De a jelen a megáll,

S felettem kitárt szárnyakkal elszáll.

Kintről hangos zene szól,

Az emberek vigadnak.

Hatalmas kacajjal mondanak búcsút a gondoknak.

Néha-néha felsejlik arcod

Élettelin és sugárzóan,

S óvatosan felfelé görbül szám elrejtett sarka.

Én sem értem igazán,

Csúfot űz velem emlékezetem,

Veszélyes játékot játszik, elhagyatott lelkem.

Kip-kop, eső kopog.

A csendélet rendje felborult,

Kint és bent a szív hangja elkomorult.